Vészkijárat a szerelemnek hitt önfeladáshoz

✅ Elfogadom, ha a másik épp gyenge, nem nyomom le a torkán a fejlődést.
❌ Elviselem, hogy hónapokig semmit nem ad, de még mindig reménykedem, és én még többet adok.

✅ Nem kell mindig szépnek, kedvesnek, nyugodtnak lennem mellette.
❌ Mindig figyelek, hogy nehogy „túl sok legyek” neki.

✅ Meg merem mondani, ha fáj valami, és nem félek, hogy ettől elhagy.
❌ Inkább lenyelem, nehogy konfliktus legyen.

✅ Akkor is látom benne az embert, ha épp nem viselkedik tökéletesen.
❌ Akkor is mentegetem, amikor folyamatosan bánt – csak hogy ne kelljen szembenéznem a szavaim következményével.

✅ Azt adom, ami vagyok – nem többet, nem kevesebbet.
❌ Mindig többet adok, hátha akkor majd viszontszeret.

✅ Ha ő nem tud szeretni, el tudom engedni.
❌ Inkább belehalok, csak maradjon.

✅ A szeretetem nem üzlet – nem kérek cserébe semmit,
de magamat nem adom ingyen.
❌ Mindent megteszek érte, miközben már rég nincs is ott.

✅ Nem attól vagyok szerethető, hogy tökéletes vagyok.
❌ Akkor érzem magam szerethetőnek, ha „elég jól viselkedem”.

✅ Meg tudom különböztetni a ragaszkodást a szeretettől.
❌ Összekeverem a félelmet az odaadással.

✅ Tudom, hogy nem az a feltétel nélküli szeretet, hogy nincs határ.
Hanem az, hogy a határokon belül mindenemet odaadom.

És, ha most a felsorolás piros x jelei tobzódnak inkább az agyadban, semmi gond.
Az élet nevő játékban az a szép, hogy minden pillanata alkalmas arra, hogy új irányba induljunk el.
Persze, néha nem árt valamiféle útmutató.

Nekem van egy!