Turia és a feltétel nélküli szeretet

Minden...
Ez a két ember megélte, megélhette a legnagyobb csodát,
amit ember csak kívánhat magának.

Mert, tedd a szívedre a kezed, te nem arra vágysz, hogy valaki ilyen tisztán,
ilyen önzetlenül, feltételek nélkül szeressen...

És, igen, tudom a körülmények szörnyűek az ár, amit fizettek a boldogságukért

hatalmas...

De érzed, micsoda értéket kaptak?

A feltétel nélküli szeretet megélésének a csodáját!

Mert ez a történet enélkül nem így fejeződik be!

Ebben a két emberben a feltétel nélküli szeretet akadályok nélkül áramlott

és áramlik a mai napig.

Tudták ezt korábban is,
vagy a tragédia kapcsán bontották ki magukban teljes szépségében?
Nem tudom!
Csak azt tudom, hogy ha ők nem szerették volna magukat feltételek nélkül,

a férfi képtelen lett volna maradni,

a nő pedig képtelen lett volna elfogadni a maradását.

És kérdések sora tolult fel bennem...

Mikor voltam csak a közelében is ilyen szeretetnek életem során?
Miben különb Turia nálam?
Miért kapta meg ő ezt a szeretetet?

Miért nem kaphattam meg én?
Mi az üzenete ennek a történetnek?

Hol keressem ezt a férfit?

Egyenként is hosszan válaszolhatnék a kérdésekre,
de nem rabolom az idődet.
A válaszokat ismerem, régóta ismertem, de a véremmé
úgy istenigazában és végérvényesen Az ördög talicskája írása közben vált:

Soha nem éltem még meg ehhez hasonló kapcsolódást, (jelen életemben)
Turia nem különb lenne nálam, vagy bárki másnál.
Azért kapta meg ezt az áldást, mert a tragédia előtt is rendben volt önmagával, önmaga elfogadásával, önmaga értékeivel... Önmaga szeretetével.

És valószínű ez a belső ragyogás/vonzás tartotta meg mellette a férfit akkor is,

amikor a külső szépsége pillanatok alatt semmivé vált.

Én azért nem kaphattam meg mindeddig,
mert nagyon távol voltam önmagam elfogadásától.
Mindenki fontosabb volt...
Mindenkinek meg akartam felelni...
Néhány elismerő szóért, szeretetmorzsáért mindenemet odaadtam feltételek nélkül. Mert azt hittem az igaz szeretet nem szab feltételeket.
Ez igaz.
Egy dolgot felejtettem ki mindig a buliból - önmagamat.

Hogynem bőgtem volna?

Világ életemben ilyen szerelemre vágytam.

Egy olyan férfira, aki igazán lát.

A lelkemet látja.

A lényemet.

Aki nem csak addig tart értékesnek, amíg jó kislány vagyok.

Aki nem csak használ, hanem szeret.

De hogyan láthatott volna bárki,
amikor én magam nem mutattam meg magam senkinek.

De tudod, mit a férfiak, akikkel kapcsolatban voltam eddigi életemben, talán egy kivételével - igenis látták.

"De akkor miért nem élhetted meg a feltétel nélküli szeretet csodáját velük?"
- kérdezheted.

Egyszerű.
Én nem hittem el, hogy megkaphatom azt a szeretetet,
amire vágytam.

Ezért mentem bele olyan helyzetekbe, ahol már eleve le volt osztva a lap:
„Te leszel a titkos.”
„Te leszel a második.”
„Te leszel a háttérben.”

És azt mondtam rá: „Jó lesz így is, csak szeress.”

De ez nem szeretet volt.
Ez alku.

És az univerzum nem hülye.
Az energiák mindent elárulnak.
Amit sugárzol magadból az Univerzum azt tükrözi vissza – férfiakban, kapcsolatokban, lehetőségekben.

Ők - a volt partnereim - lehet, hogy érezték a zsigereikben, ki vagyok.
De én nem éreztem.
Nem tudtam.
Nem akartam tudni.
Mert akkor nem lett volna mentség arra,
hogy miért vagyok ott, ahol nem jó lenni.
Ahol nem látnak.
Ahol csak részeket használnak belőlem.
Ahol csak annyira kellek, amennyire magamat engedem szeretni.

És igen – ők is sérültek voltak.
De én választottam őket.
Mert a fájdalmam, az önértékelési vakfoltom épp hozzájuk passzolt.
Tökéletes tükrök voltak.