Szakítás és boldogság. Fából vaskarika?

Az előző írásomban felsoroltam egy csomó érvet, amelyek mind kifelé mutogattak: a gyerekeim, a párom, a nagycsalád, a társadalom, és még itt vannak az anyagiak is! Piha!
Ezeket az érveket soroltam fel annak igazolására, miért nem szakítok.

De ma már tudom: rizsa! Mindez rizsa!

Itt vagyok például: én.
Én magam miatt nem léptem ki a házasságomból:
mert fogalmam sem volt, ki vagyok és mit akarok az élettől, egy kapcsolattól.

Mivel bizonyítom ezt?

Ohhh, olyan egyszerű! Ha ez nem így lett volna, nem magam soroltam volna a legutolsó helyre mindennel és mindenkivel szemben a házasságomban.

Mások boldogsága mellett a sajátomra is gondoltam volna, és nem csupán úgy, hogy azt a hőn áhított boldogságot csak egy titkos kapcsolatban kaphatom meg.

Akkor miért nem szakítottam mégsem?
Mert egy válás nemcsak a másik személytől való búcsút jelenti, de fel kellett adnom egy olyan identitást is, ami már rég nem szolgálta ugyan a valódi énemet, de nekem fogalmam sem volt, mivel pótolhatnám ezt a semmit.

Fejest kellett volna ugranom egy olyan életbe,

ahol önállóan, a saját lábamra állva, ismeretlen élethelyzetekben talpon maradva kellett volna egy új életet kezdenem.

És miért nem voltam képes szakítani

a titkos kapcsolattal sem? És, amikor megtettem, miért ment olyan könnyedén?

Mert mindaddig, amíg nem töltötte be a szerepét: vagyis nem vezetett ki a házasságomból, muszáj volt benne maradnom.

Először is ennek a titkos kapcsolatnak rá kellett ébresztenie, nő vagyok, nem is akármilyen! Megtapasztalhattam, vannak másféle kapcsolódások is, mint amit megéltem a házasságomban.

És miután ezt megéltem, és azt is megértettem, ha a fejem tetejére állok, a házasságom még csak meg sem fogja soha közelíteni azt a fajta kapcsolódást, ami ott élt a lelkem mélyén.
Ezért ennek a titkos kapcsolatnak ki kellett engem vezetnie a lélekölő társasmagányból.

Mivel bizonyítom ezt?
Ohhh, nagyon egyszerű…
Egy komoly figyelmeztetés (egy vírus nélküli májgyulladás gyanúja) ráébresztett, ha nem vetek véget a házasságomnak, el fogom magam pusztítani.
Így hát a magam bőrén tapasztaltam meg: ha nem oldjuk meg életünk lelki, érzelmi gubancait, azok testi betegségek formájában fognak minket a helyes irányba terelni.
És láss csodát! A válásom után a titkos kapcsolatban tomboló korábbi, fékezhetetlen vonzás, egyszerűen megszűnt. 
Én lepődtem meg a legjobban!
És most azt sem akarom neked állítani, hogy minden titkos kapcsolatnak ez a célja.
De azt igen, hogy minden titkos kapcsolat azért kerül az életünkbe, mert valamit nem akarunk látni: magunkról, a párunkról, a kapcsolódásainkról.
És a kapcsolat során szerzett tapasztalatok, fájdalmak csak addig csavargatják a szívünket, amíg meg nem látjuk, mi is a feladatunk.

Érzem, benned is egymást kergetik a gondolatok. Hasonló emlékek tolulnak fel a fejedben, és folyamatosan esnek le saját történeted felismerésének tantuszai.
Úgy hogy most nem is kérem, hogy gondolkozz.
Csak figyelj!
Leírom, milyen életigazságokra jöttem rá a szakítással kapcsolatban.
Ezek az én igazságaim.
Lehet semmi közük hozzád.
Csak engedd át magadon őket, és az esetleges tanulságait, fogadd tőlem szeretettel.

Meddig van értelme benne maradni egy kapcsolatban?

Arra a következtetésre jutottam: addig, amíg úgy érzem, képes vagyok fejlődni benne.
Lehet, hogy nem egyszerű, lehet, hogy nem könnyű a kapcsolat, de képes vagyok tanulni belőle.
Többet tesz hozzám, mint amennyit elvesz, akkor maradnom kell. Dolgoznom kell magamon, és maradnom.
De meddig?
Meddig helyes maradni?

És mikor helyes menni?
Tedd fel a kérdést:
"A döntésem az életet vagy a halált szolgálja?"
Talán sokkolóan kemény szavak,
de éppen ezért segítenek.
Az élet alaptörvénye: az élet él, és élni akar.

Ha úgy érzed, mindent megtettél, mindent megpróbáltál, egy kapcsolatban mégis azt érzed, elszívja minden energiádat, megöli az életkedvedet.
A kapcsolat nem épít, hanem rombol, akkor neked az életet kell választanod.
Akkor a helyes döntés, az élet választása, és a kapcsolat elhagyása.
Mindig arrafelé kell mennünk, ahol többek és jobbak lehetünk.
Ez az út, főleg az elején, rémisztőnek tűnik, és éppen azért, mert fogalmunk sincs, kik vagyunk és nem tudjuk, mit akarunk az élettől.

Talán el sem hisszük, hogy képesek leszünk-e önállóan megállni a lábunkon.
Hiszen nem csak a kapcsolatunk, de a lelkünk is romokban hever.

Mégis meg kell tennünk. Mert az élet él, és élni akar.
A kórházi magányomban egy életre megértettem a leckét.

Aztán még sok évembe telt, hogy tisztába kerüljek azzal, mi is tesz engem igazán boldoggá.
Kaptam még pár tockost az élettől, de a nehézségek, amelyek vártak rám össze sem vethetőek azzal az élettelen, sivár léttel, amely egy megkeseredett és boldogtalan nővé tett volna, ha maradok.

Meg kellett értenem magamat, az érzéseimet, a szükségleteimet. Hogy végre tudjam, ki vagyok én, és mi az, ami igazán boldoggá tesz engem.

Lehet, hogy most türelmetlenül sóhajtasz fel:
“Jó, jó, klassz, hogy te már tudod... de honnan tudhatnám meg, ezeket én is?”

Kérdezd meg! Kérdezd meg magadtól!
A válasz mindig ott van bennünk.
Csak vakok vagyunk rájuk, és/vagy félünk tőlük.

Egyik kedvenc gondolkodóm, Biegelbauer Pál mesélte.
Élete egy szakaszában óvodásoktól az egyetemi hallgatókig mindent korosztályt tanított.

Gondolta, elvégez velük egy kísérletet.
Minden korosztálynak feltette ugyanazt a kérdést:
“Mi az ember célja az életben?”
A legkisebbek szinte gondolkodás nélkül vágták rá a választ.
Minél idősebbek voltak a tanítványai, annál lassabban és körülményesebben jutottak el ahhoz az egyszerű igazsághoz, amit a kicsit csípőből lőttek:
"Minden ember boldog akar lenni."

Te gondolkodtál már azon,
mit jelent boldognak lenni?
Úgy tűnik, a kérdés egyszerű, aztán...
meg annyira nem is az...

Talán könnyebb lenne a válasz, ha így tenném fel a kérdést:
Honnan tudod, hogy boldog vagy?
Na, ugye? Ez már így, mindjárt más!
Amikor boldog vagyok, pozitív érzéseim vannak.

Elégedett vagyok abban amiben vagyok, azzal akivel vagyok.

És tudod-e, mikor vannak pozitív érzéseink?
Amikor azok a szükségletek, amelyek belénk vannak kódolva, amelyek kialakítottunk magunkba, kielégülésre találtak.
Mikor vannak negatív érzéseink?
Hát az ellenkező esetben.
Tudod, mi az, amitől az emberek a legjobban félnek?

Az érzéseik, és főleg a negatív érzéseik.
Pedig a negatív érzéseinket IMÁDNI kellene!
Nem viccelek! Imádni!
Miért?
Több okból!
1. Ha azt mondod, alig várom, hogy ismét ezt meg ezt a negatív érzést átéljem... Hiszed vagy sem... az a "galád", azonnal veszít az erejéből!

2. A negatív érzéseink olyanok, mint a világítótornyok a viharos tengeren.
Azt üzenik: figyelj, itt van valami! Ha nem akarsz nekimenni, figyeld meg, értsd meg, és legközelebb már nem fog az utadba állni, vagy megtanulod kikerülni.

3. A negatív érzéseink rámutatnak a lelkünk sebeire.
A negatív érzésekért hálásnak kell lennünk, mert megmutatják, hol vannak a sebeink. A sebek már attól gyógyulni kezdenek, hogy rájuk nézünk, felfedjük őket, és levegőhöz jutnak.

A lelkünket meggyógyítani, csak akkor tudjuk, ha előbb meglátjuk, hol és milyen sebek vannak rajta...
Vannak sebek, amelyeket mi magunk is képesek vagyunk meggyógyítani azáltal, hogy rájuk nézünk, megértjük és "megszeretgetjük". A makacsabbakkal pedig tetszik, nem tetszik, terapeutához kell fordulnunk.

Érted már?
Az érzések. Az érzések a kulcs.
Tudni akarod, ki vagy?

Figyeld az érzéseidet!
Ne tagadd meg őket, ne tagadd le őket…
Az vagy, ami boldoggá tesz téged.
Abban a pillanatban... az vagy! Ja, hogy ez változik, biztosan... de aktuálisan a pozitív érzések jelzik,
merre van a te utad.

A negatív érzések pedig azt mutatják meg, mit gyógyíts meg magadban, ha a saját utadat akarod járni.

Igen ám, de amíg nem alakítjuk ki magunkban a szokást, hogy azt tegyük, amitől félünk, igen gyakran hazudunk magunknak...

És miután magunknak hazudtunk, az út egyenesen vezet oda, hogy másoknak is hazudjunk!
De adok most nektek egy "lézerkardot", amely azonnal kettéhasítja az önáltatás fátylát!

"Ami nem határozott IGEN! Az NEM!"

Benne vagy egy helyzetben? Kibújnál a döntés alól, igent mondasz, pedig ...
Hát, idézd fel ezt a mondatot, hogy jól fejbekólintson!

"Ami nem határozott IGEN! Az NEM!"

Látod, minden válasz bennünk van.
Csak oda kell figyelni rájuk.
Az pedig, amikor rájössz, azért tagadod meg valamely érzésedet, mert úgy tanultad, hogy ez nem bölcs, nem intelligens, nem illik... nem ilyen, nem olyan, nem kéne érezned… na akkor jusson eszedbe a másik teszt mondat a helyes és a helytelen megítélésével kapcsolatban.


Ha valami az életet szolgálja az helyes, ami az élet ellen van, az helytelen. ÉS PONT!!!

Ha valami elszipkázza az életerődet:
számodra nem helyes… még akkor sem, ha az egész világ bégeti az ellenkezőjét.

Na, most úgy tűnik, graffiti-ömlést kaptam...

Mert eszembe jutott az egyik imádott graffitim arra az esetre, amiko valaki azzal érvel nekem, hogy azért csináljak valamit valahogyan, mert az emberek többsége is így tesz.

Ebben az esetben, attól függően, hogy mennyire vagyok őszinte viszonyban az illetővel hangosan, vagy ha nem tartom fontosnak, hogy belemenjek egy terméketlen vitába, magamban ezt mondom:

"Együnk tehénszart! 10 milliárd légy nem tévedhet!"

Szóval ne hagyd magad! Figyelj az érzéseidre!

És amint, ezek a dolgok a helyükre kerülnek benned, akkor a szakítás minden fájdalma ellenére sem átok lesz, hanem áldás.