A szakítás! Áldás vagy átok? Tőled függ!

Aztán, - szörprájz, szörprájz, - (ahogy a művelt francia mondja 🙂), én is bent ragadtam egy sehová nem tartó házasságban.

A szabadulásom (szakításom) ebből a házasságból is külön könyvet érdemelne, de most legyen elég annyi: egy nagyon  komoly, a májgyulladás tüneteit produkáló 3 hetes karantén értette meg velem, ha nem teszek pontot a házasságom végére, el fogom magam pusztítani.

Akkor - és sajnos a válásom után is sokáig - nem tudtam, mit csinálok rosszul… miért maradok bent olyan kapcsolatokban, amelyek elszívják az életerőmet, amelyekben csendben haldoklom.
És bár egyre többet értettem saját magamból, az igazi pokoljárás egy, a földöntúli magasságokat és a lélekölő mélységeket rám borító, félig-meddig felvállalt nárcisztikus kapcsolat tanulságai öntettek velem tiszta vizet az áldásos szakítás keserédes poharába.

Kezdtem érteni, miért tartottam benne magam a kapcsolataimban.

Sorolom:
1. A becsület: azt ígértem hűséges leszek. (a házasságomban)
Eredmény: légüres tér körülöttem, pusztító társas magány, a közös célok, tervek, tettek hiánya, megnemértettség, mellőzöttség nőként, tisztelet hiánya anyaként. Az érzés, hogy nem is élek.
Következmény: amit a házasságomban nem kaptam meg, egyszer csak kívül kezdtem keresni. A becsület? Ment a levesbe, és csaló lettem.

2. Mások nyugalmának tiszteletben tartása: “a gyerekek szeretik, nem rossz ember, nem bánt, igaz, mintha nem is léteznék, de nem bánt. Hogyan látná el magát, hisz még cipőjét is nélküle veszem meg. A villáért nem áll fel, ha nem teszem az asztalra. Vegyem el a gyerekektől az apjukat? Szomorítsam el a párom szüleit, akiket szeretek, tisztelek. Vegyem a nyakamban a saját szüleim rosszallását? Valljam be a környezetem előtt, hogy kudarcot vallottam?” Maradtam a házasságomban, és a szeretetet, az életet azon kívül kerestem.

Eredmény: örökös lelkiismeret furdalás, szégyen, hogy csalok, a szégyen, hogy nem vagyok képes mást tenni, a szégyen, hogy sokadrendű vagyok a másik életében, szégyen, hogy becsapok másokat, idegesség, türelmetlenség a gyerekekkel, a párommal, mindennel és mindenkivel. Kiszolgáltatott, tehetetlen vagyok.
Következmény: árnyéka lettem önmagamnak, az energiám fogyott, végtelenül boldogtalan voltam. Azokért, akik miatt benne maradtam a házasságomban, azoknak voltam képes a legkevesebbet adni. Érzelmileg teljesen instabillá váltam. Szakítottam a titkossal, majd újra kezdtem vagy újra kezdte, mert enélkül az élethazugság nélkül úgy éreztem, megfulladok, elpusztulok, nem is élek.

3. Félelem az egyedülléttől:
Na, a felsorolt okok közül talán ez a legviccesebb.
Tudod, miért?
Mert MINDEN! Jól olvastad!
MINDEN kapcsolatomban egyedül voltam.
A házasságomban talán az egzisztenciális kérdés volt némileg könnyebb... de... áhhh, ezt hagyjuk is.

Megérdemeltem, ha alig kaptam valamit. Hiszen mindent elfogadtam, megértettem, nem követelőztem... aztán megcsaltam... Jó taktika...

De a házasságomban testileg és lelkileg, és a hétköznapi feladatokat tekintve is tökéletesen egyedül voltam.
A titkos kapcsolatokban?

Ugyan, ne nevettess! Te is tudod! Egyedül vagyunk... csupán a társ illúziójával élünk.
Eredmény: megkeményedünk, megtanulunk mindent egyedül megoldani. Eddig se tudtunk, de ezek után még kevésbé lesz lehetőségünk, hogy megkapjuk, jobbat mondok, nem is hogy megkapjuk, hanem hogy egyáltalán eszünkbe jusson, hogy egy valóban szeretetteljes, egymást támogató férfi-nő kapcsolatban, micsoda csoda az, ahogyan a felek támogatják, segítik, kiegészítik egymást.
Következmény: mindent mi viszünk a vállunkon, és ezt észre sem vesszük. A szükségleteinkre legyintünk, hiszen mindent megoldunk. És már nem is nőként, hanem férfiként kezdünk közlekedni a világban.

4. Önbizalmunk romokban hever, mert úgy érezzük, kudarcot vallottunk.
A párunk levegőnek néz, a titkos kapcsolat kitart az asszony mellett annak ellenére, hogy szívünket, lelkünket odaadjuk neki.
Talán még a gyerekeink is próbára tesznek...

És mi attól rettegünk, soha semmire nem leszünk alkalmasak, és soha senki nem fog minket újra választani.