Párkapcsolati dinamikák a zoknipárosítás fényében

Párkapcsolati dinamikák a zoknipárosítás fényében

Az elején mindenki szépen, párban érkezik.
Összeillő, friss, összehajtott.
Aztán elkezdődnek a zűrös hétköznapok.
Elhasználódás, koszosodás, a szétcsúszások.
A nagymosások.

Az egyik ott marad a fiókban, hűségesen.
A másik beszorul az ágyneműhuzatba, vagy elkeveredik egy idegen mosásba.
És te csak állsz a reggeli félhomályban, kezedben egy árva zoknival, és azt mondod:

„Hogy lehet, hogy mindig én maradok egyedül?”

Aztán jön a kompromisszum.
Előveszed a „nem tökéletesen illik, de legalább van” párosítást.
Különböző szín, más minta, de legalább nem fázik a lábad.
Legalább valaki van melletted.
Még, ha nem is passzoltok.

És néha, amikor megkerül a rég elveszett pár,
már nem is tudjátok, hogy egyformák vagytok-e még, valóban egymás

párjai vagytok-e még?
Mert addigra mindenki megkopott kicsit. Ki itt, ki ott...

A kérdés nem az, van-e tökéletes párod.

A kérdés az:
felismered-e még önmagadat egy kapcsolatban –
vagy már csak valaki más lábmelegítőjeként létezel?