Miért szakít a nő és miért menekül a férfi?

Azon morfondíroztam, hogy a cifradolmányos fittyfenében van az, hogy  minden titkos kapcsolatom végét én akartam. Mégis én voltam az, aki meggondolta magát vagy úgy,

hogy én jelentkeztem elsőként, vagy úgy, hogy első szóra visszaengedtem őt.

 👉 Miért csináltam? És miért nem teszi ezt a pasik nagy része?
 👉 Mi van emögött a működés mögött?
👉 Mi késztetett engem a folytatásra?

 👉 És mi erősítette fel a másikban az ellenállást a folytatással szemben?
 👉 ÉS egyáltalán, miért nem kezdeményezik szinte soha ŐK a szakítást?

Mivel agyam egyre jobban rááll a titkos kapcsolatok hátterének megfejtésére, aztán meg saját fájdalmas tapasztalatok is vannak mögöttem, meg terápiás ülések, és... és...és...
a következőkre jutottam:
Megértőnek és együttérzőnek kell lennem magammal.

Nem szabad tovább ostorozni magam azzal, milyen lúzerként viselkedtem a korábbi kapcsolataimban.

A kérdések, amelyek foglalkoztattak, a tettek, amelyekből születtek: nem gyengeség jelei voltak. Normális emberi, Uram bocsá' a természetes női viselkedés megnyilvánulásai, a női lélek legnagyobb csapdái.

1. Miért voltam én, aki szakít, és miért voltam én, aki visszament?
Mert bennünk, nőkben van valami, ami a férfiakból általában hiányzik.
Valamiféle "belső mozgás", áramlás.
Belső ellentmondás, amely minket sokkal mélyebben érint, mint őket.
Egyszerre voltam:
– dühös, hogy nem vagyok elég fontos,
– reménykedő, hogy majd mégis egyszer

– tudatos, hogy ezt nem kéne csinálnom, mégsem tudom nem tenni

– vágyakozó, hogy "de mégiscsak ő az! Ő az igazi!"

Ez a belső mozgás vezetett el engem, és általában minket hamarabb a szakításhoz.
De mivel a kapcsolat befejezetlenül marad bennünk, mivel a kapcsolat légvárakra épül, illúziók tartanak minket fogva, megdolgozatlan, kibeszéletlen sebek, be nem tartott ígéretek.
Amelyek miatt könnyű visszacsúszni.
A női lélek kapcsolatokban él – belül is, és ez a kapcsolat nem szűnik meg attól,
hogy a kapcsolatnak fizikailag vége.

2. Vagyis mi motivál minket a visszatérésre?

– A remény. (hogy majd mégis... egyszer... más lesz)
– A vágy. (mert hiányzik)
– A bűntudat. (hogy elvágtam valamit, amit talán nem kellett volna)
– A szenvedélyfüggés. (mert a titok – drog)
– Az önértékelés hiánya. (mert azt hisszük, csak ott voltunk fontosak)
– A befejezetlenség. (mert nem volt „utolsó szó”, „értelmes zárás”, „lezáró ölelés”)

És néha:

A vágy, hogy bebizonyítsuk: mégis csak számítunk.

(Csak aztán megint kiderül: nem számítunk.)

3. Amikor ők szakítanak, az miért sokkal inkább végleges?
Mert ők egy másik világban élnek.

– Egy szétszabdalható világban.
– Ahol a feleség a valóság, te pedig a „külön” polcra tett kivétel.
– Ahol a dolgokat nem átélik, hanem szeparálják.
– Ahol a „titkos kapcsolat” nem identitáskérdés – hanem pihenőzóna.

És figyelj:

A legtöbb ilyen férfi azért nem szakít, mert nem is tartja valódi kapcsolatnak, ami kettőnk között volt: Csak „valami különlegesnek”. De nem olyasminek, amit vállalni kellene.

Szóval nem szakítanak, mert nem is voltak benne teljesen.

És ha te szakítasz?
Akkor végre ki lehet lépni a felelősség alól anélkül, hogy ők döntöttek volna, hogy ők idézték volna elő az, egyébként számukra sem kellemes helyzetet. Így maradhatnak „áldozat-szerepben”, és te leszel „a kegyetlen”.
Ráadásul valahogyan azt is érzik, könnyen el fogsz gyengülni, csak hagyniuk kell egy kis időt neked, hogy főjj a saját levedben.
Nem akarok minden férfit ennyire számítónak beállítani. Hiszem, sőt tudom, hogy vannak esetek, ahol a férfi is a poklok kínját éli meg egy ilyen szakításkor. De éppen azért, mert dönteni nem tud vagy nem akar, ezért nem erőltet egy olyan folytatást, ahol ő semmin nem akar változtatni, te pedig újra és újra eljátszhatod a nagyhalált, neki is kibírhatatlan fájdalmat okozva ezzel.

4. Mi motiválja őket az ellenállásra, a menekülésre?

– A lebukástól való félelem
– Az újraindítás kellemetlensége
– Az időzavar (egyszerre két életet menedzselni = fárasztó)
– A saját családjukhoz kötődő identitás
– Az, hogy a fájdalmat ők kívül tartják

– A tény, hogy te érzel, ők pedig funkcionálnak

És őszintén?

Sokan nem is akarják vissza a nőt. Csak a jelenlétét élvezték.
A figyelmét. A fontosság-érzést, amit mellett átélhettek.

De amikor ez elvész, nem a nő hiányzik, – csak az érzés.
És egy új seprű mindig jobban seper... az elején...

5. De miért mozdulsz mégis vissza te, és miért nem ők?

Mert neked valódi volt.

És a valódi dolgokat nehezebb elengedni.
Pláne, ha közben még mindig benne élsz – belül.

Neked ez identitás lett.
Neki ez helyzet volt.

6.  Mit lehet ezzel kezdeni?

Egyetlen dolgot: Tisztán látni.

És ezt a mondatot felírni a homlokodra:

„Ha én vagyok az, aki mindig visszamegy, ki vagyok én nélküle, amikor nem megyek vissza?”

Mert ha erre a kérdésre megtalálod a választ, ott kezdődik a te valódi, új történeted.
Megint csak figyelmedbe kell ajánlanom Az ördög talicskáját!