A szeretet NEM kimerítő önfeladás

Volt idő, amikor azt hittem, a „szeretlek” úgy működik, mint valami feltételes reflex:

👉ha elég “ügyesen” viselkedem – mondjuk láthatatlanná válok, amikor a másik ezt szeretné...

👉ha megtartom magamnak a véleményem – ha az ellentétes az övével...

👉ha mindent megértek és megmagyarázok, akkor jön a jutalomfalat. 🦴

Akkor kedves lesz velem, megértő és gondoskodó, és… és… és… Ma már látom: kvázi magam képeztem ki őt az eldobhatóságomra. 😶

(Miközben azt képzeltem, épp nélkülözhetetlenné teszem magam! Na, ez milyen már?!)

Csakhogy, egy idő után, kezdtem elsárgulni, mint egy őszi falevél

🍂… Mert mindig volt egy következő teszt:
“Mit adsz még fel értem?”
“A barátaidat?”
“A hitedet?”
“A határaidat?”
“Az önbecsülésed?”
És én szépen vittem mindent a kasszához.
💸 Mert, ugye, ha valaki szeret, akkor enged. Mindent megért, mindent megbocsát. Akkor nincs túl nagy ár.